#miskolci kórház









Lesz pénz a borsodi onkológiára
 

Lesz pénz a borsodi onkológiára

A kormány a rendkívüli intézkedések keretéből támogatja két új lineáris gyorsító beszerzését a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Központi Kórház számára 1,8 milliárd forintért.

D.A D.A


Titkolóznak a miskolci csecsemőhalálozás kivizsgálásáról
 

Titkolóznak a miskolci csecsemőhalálozás kivizsgálásáról

Kevesebbért is bukott már miniszter – de nem Magyarországon. Az augusztus 5–10. között a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórházban elhunyt nyolc koraszülött ügyében a jelek szerint csupán egyetlen hiba történt: az, hogy nyilvánosságra került az eset - írja az e heti HVG.

unknown unknown


Koraszülöttek halála: az Emmi még nem jutott semmire
 

Koraszülöttek halála: az Emmi még nem jutott semmire

A miskolci koraszülöttek ügyével kapcsolatosan jelenleg is folyamatban van a vizsgálat, az eredményekről annak lezárultát követően adnak tájékoztatást – közölte kedden az Emberi Erőforrások Minisztériumának Egészségügyért Felelős Államtitkársága az MTI érdeklődésére.

MTI MTI




Csecsemőhalálozás: meghallgatná Szócskát az MSZP
 

Csecsemőhalálozás: meghallgatná Szócskát az MSZP

Az MSZP kezdeményezi, hogy a parlament egészségügyi bizottsága hallgassa meg Szócska Miklós egészségügyi államtitkárt és Csiba Gábort, a miskolci megyei kórház főigazgatóját az intézményben elhunyt kilenc koraszülött csecsemő halála ügyében.

MTI MTI


A kórházszövetség kiáll a miskolci kórház mellett
 

A kórházszövetség kiáll a miskolci kórház mellett

A miskolci megyei kórház gyermekegészségügyi központja és újszülött-koraszülött intenzív osztálya nagyon nehéz feladatokat vállalt, és kiemelkedő eredményeket produkált az elmúlt évtizedekben - írta a Magyar Kórházszövetség elnöksége pénteki közleményében.

MTI MTI